December 2011
71 posts
a grammar nácik rosszabb, mint az igaziak
igen. szorongó emberek
rosszabbAK
hát bocs, de szerintem a helyesen író zsidók klubja nem ért egyet ezzel
A növényekről
Mikor hideg lett, az irodánk épületében agyilag vegetáló polgárok behordták a kertből az összes mozdítható növényt. Ami mennyiségre, így a Gellért-hegy oldalában, rohadt sok. Aztán pár napja jött egy csapat festő a lépcsőházi falakat simogatni órabérért, és a Jurassic Park növényvilágot betologatták a lépcsők közepére. Így télre van egy csomó festékpettyes zöldségünk, ami tökéletesen elállja az utat a felső szintekre. (Amúgy a növények biztos nem élték túl a telet maguktól az elmúlt 4 milliárd évben? Csak kérdezem.)
Na, ma munkába jövet másztam fel épp az egyik buxusra, anyám hívott (harmadszor) hogy biztos nem-e vegyen nekem műfenyőt. Gondolom első két beszélgetésünkkor félreértette a “hagyjál már ezzel a hülyeséggel” szófordulatomat. Megbeszélte magával, hogy bár vehetne élő fenyőt is nekünk “azt azért mégse, ne kelljen annyit takarítania a Petinek, mikor lehullik”. He-he-heee. Megyek és megeszek valami ártatlan, védtelen kis növényt, levezetve felgyűlt agressziómat a faj iránt.
Felénk egyszerű mókusnak hívják!!
nem hagyom, hogy összezavarj! :D ami kicsi, gülü szeme van, szőrös és furán mozog, az patkány. néha megpróbálnak rábeszélni, hogy jajj ez hörcsög, vagy csivava, vagy mókus, de nem! PATKÁNY!
Rendszeresen belátom, hogy igazából nincs is bajom a divatszakmával meg ezzel az egész környezettel, és minden rinya ellenére örülök, hogy évekkel ezelőtt belekerültem.
De. Mindig jön valami. Mondjuk egy kampányvideó, amiről szépeket kéne nyilatkoznom, de fél óra erőltetés után is csak annyit tudnék mondani, hogy ez “egy depresszív, vintage képi világa miatt is mélyen nyomasztó kisfilm arról, hogy amikor szánalmasan egyedül vagyunk, annál az emberi kapcsolat bármely csökevényes formája jobbnak tűnik, de egy ilyen helyzet elfogadása előrevetíti a két boldogtalan ember együtt töltött nyomorúságos éveit, és ebben az örömtelen létezésben semmi sem számít, ami az elkerülhetetlen halál előtt történik. Ja, de a szereplőkön nagyon trendi kötött cuccok vannak, azokat vegyétek meg!”
érzed hogy bekapcsol a God mode? :D
nem, sőt! élesen átérzem, mennyire sebezhető vagyok, milyen ellenséges a környezet, milyen ébernek és gyorsnak kell most lennem - mindezt órákon át.
mikor először mentünk másfél éve, leírtam hogy bár imádom a háborús videojátékokat, erre semmi sem készített fel. a fegyver súlya, a sisak takarása, a karod és lábad izmainak szokatlan igénybevétele, a sötétben futás, kúszás, ugrás, célzás, a lőszer és a tárak számának folyamatos észbentartása, télen a dermesztő hideg/nyáron az izzasztó meleg, amitől taknyod-nyálad egybefolyik 20 perc után, a hétköznapokban szokatlanul gyors reakciók kényszere, sötétben tájékozódás, horzsolások és zúzódások, stressz, adrenalin…
szó sincs God mode-ról. ez puszta túlélés.
és ettől lesz még mámorítóbb minden egyes győzelmünk.
